Nem gondoltam, hogy az előző bejegyzésem kikerül blogketrecbe, azt meg végképp nem gondoltam, hogy milyen kommentek fognak érkezni rá... Az első pár hozzászólás annyira bántóra sikeredett, hogy teljesen elképedtem, milyen szintű gyűlölet van az emberekben. Volt több olyan komment is, ami legalább annyira félinfókat tartalmazott, mint az én előző posztom, ezeket pedig károsnak gondoltam kiengedni, pedig biztos voltam benne, hogy jó szándékkal születtek. Aztán úgy döntöttem, hogy egyáltalán nem fogom kiengedni a kommenteket... Ezt a döntésemet sajnos azok szívták meg, akik kedvesen, hasznos infókat írtak. Nekik ezúton köszönöm az ítélkezésmentes hozzáállást, a tanácsokat, és a segítőkészségüket! Nekik a bejegyzés végén reagálok :)

Hát az úgy volt, hogy a covid két hétre kivont a forgalomból...
Az intenzív osztályon mindenemet nézték, többek között a vércukromat is... És meglepően bizarr értékeket mutatott. Egyik nap 21 volt napindítónak, másik nap normál. A harmadik napon megint 14 fölött volt, negyedik napon majdnem jó: 8. Persze kaptam inzulint, figyeltek rám, de már akkor mondta a doktor, hogy nagy valószínűséggel nálam a covid szövődménye egy 2es típusú diabetes lesz...

Amikor a régi polihisztorokat emlegetjük, sokaknak a régi tógás, görög gondolkodók képe ugrik be, ahogy mindenhez is értenek éppen. Moncsi világában az az igazán különleges, hogy rengeteg dologhoz ért: körmös, fotós és modell is egyben. De hogy egyezteti össze ezt a mindennapokban?

Moncsit legalább száz éve ismerem, ha nem régebben. Az egyik közös szakmánk húzta szorosra kettőnk ismerettségének szálát, mégpedig a műkörmös szakma érdekes világa. A körmösök közt szinte csak nők vagyunk, ezeken a berkeken belül rengeteg viszály és kiéleződés van, akár online is képesek vagyunk összevitázni valami vérmesen komoly anyagismereti témán. Aki dolgozott már csak nők közt, tudhatja, hogy milyen buli is igazából. Viszont Moncsival egy ilyen körmösöknek való rendezvényen ismerkedtünk meg és lettünk jóban rögtön az első körömvizit után.

Te magad jól ismered a kamera mindkét oldalát. Melyik oldal jobban a tiéd? Fotózni vagy modellkedni szeretsz inkább?

Nos azt tudnám mondani, hogy mindkettő. Mivel mind a két oldal mást adott, illetve ad. Imádok modellkedni, szeretem a kamerát, viszont fotósként megismerhettem a másik oldalt is. Így egy adott témát vagy projektet általában más szemszögből közelítek meg. Tisztában vagyok vele, hogy amikor fotósként felkeresnek, az emberek, szeretnék megismerni egy másik oldalukat, amit az én segítségemmel szeretnének felszínre hozni. Hiszen nem vagyunk egyformák, van aki nagyon gátlásos, szégyenlős. Ezt a fotós feladata feloldani. Mint modell tudom milyen, amikor egy idegen előtt kell többféle arcomat megmutatnom.De fontos megjegyeznem, hogy más egy fesztelen amolyan „csak szeretnék magamról pár jó fotót” és más egy adott megrendelésre fotókat készíteni. Nyilván ha egy divatmagazinba fotózunk, teljesen más tematika alapján történik a fotózás. Oda már profi, gyakorlott modellt keresnek. Én inkább a kötetlen oldalát választottam. Nagyon jó érzéssel tölt el, amikor egy félénk, gyönyörű lány a kamerám előtt nyílik meg és olyan oldalát látja viszont a fotókon, amit régóta szeretett volna.

Mit szeretsz ábrázolni a saját fotóidon?

Sosem szerettem a véresen komoly dolgokat, talán ez a személyiségemből is adódik. A fotókon is szeretem inkább a spontán, kevésbé beállított, nem előre eltervezett dolgokat megjeleníteni. A kreatív fotózás a kedvencem, illetve a kültéri témák. Sokkal színesebb és érdekesebb fotókat lehet készíteni. A másik oldala pedig, hogy szeretem azt, ha a kép mond is valamit arról a személyről. Hogy kapjunk egy képet arról, hogy milyen is ő, mi rejlik benne. Talán olyan dolgokat, amiket még ő sem tudott magáról. Azt gondolom, hogy nincs olyan modell, akiről nem lehet jó fotókat csinálni.

Hogy szeretsz feltűnni a képeken? Mit szeretnél átadni, üzenni a képeid által?

A természetességet szeretem. Nyilván tisztában vagyok azzal is, hogy a mai világ sajnos nem erről szól. Mégis azt érzem, hogy az utóbbi időben talán mégis elindult valami. Ha jobban megfigyeljük, a közösségi oldalakon egyre több sztár, modell vagy ismertebb ember mutatja meg a valódi oldalát. Semmi retus, semmi smink. Divat lett például a „nomakeup” fotók elterjedése. Ennek üzenete van. Méghozzá az, hogy vállaljuk fel magunkat, szeressük azt, akik vagyunk. Mind emberek vagyunk, a szeplőkkel, a striákkal, a narancsbőrrel, a hegekkel. Miért is kellene bármit rejtegetnünk? Sajnos a média az utóbbi években azt sulykolta belénk, hogy bűn önmagunknak lenni. Mindenhol a tökéletes külső jött velünk szembe. Egy idő után elhiszi az ember, hogy tényleg csak az lehet a szép, akinek makulátlan a bőre, tökéletes a teste. És ezekhez a retusált képekhez hasonlítjuk magunkat. Ami elvezet odáig, hogy a tükörben, ha nem ezt látjuk viszont, elkezdjük magunkat kritizálni. Elkezdünk kergetni olyan ideált, ami tulajdonképpen nem is létezik. És ez oda vezetett, hogy a nők igencsak nagy százaléka egyáltalán nem elégedett magával. Ezért is igyekszem a természetességre helyezni a hangsúlyt. Tényleg csak minimális retust használni, ami inkább kiemeli a szépséget, de nem rejt el semmit.

Fontos számodra az önismeret? Hol jársz most ezen az úton?

Nagyon fontos dolognak tartom! Talán a legfontosabb, hiszen gondoljunk csak bele: minden ebből ered! Ha ismered magad, tudod mire van szükséged minden téren. Ez önbizalmat eredményez, ami által szereted önmagadat. Mert tudod az értékeidet, a határaidat. És ez szuper dolog. Én ki merem jelenteni 100 %-osan, hogy igen szeretem magam, és boldog vagyok. De ez nem volt mindig így. Ez egy hosszú és rögös út volt, de megérte. Rengeteg munka volt benne, de úgy gondolom, hogy ez nem lehetetlen! Sőt. Nem egyszerű felépíteni egy megfelelő, egészséges önbizalmat.

A körmözéssel hogy állsz?

Ez a fő profilom. Ebben is megtaláltam önmagam, emberekkel foglalkozom. Ugye nem kell neked sem mondani, hogy félig pszichológusok vagyunk! Ezért is szeretem ezt csinálni, úgy érzem, sokszor segítek a lányoknak egy-egy nehezebb időszakot átvészelni. Nem beszélve arról, hogy közben kiélhetem a művészi vénámat is. Jó érzés adni, jó érzés látni, hogy boldogan, csillogó szemmel távoznak tőlem. Ha már ezzel is egy kicsit feldobtam a napját valakinek, már megérte.

Az biztos! Csodálatos és egyben alázatos szakma. De visszakanyarodva a modellkedéshez: hogy jött az életedbe ez az egész mesevilág: fürdőruhás fotózások és a csupa önbizalomtól ragyogó tekintet?

Mindig is érdekelt a modellek világa. De kislányként sem voltam az az igazi „modell alkat”. Nem volt meg a háttér támogatás sem. Sokszor feltettem azt a kérdést magamban, hogy miért csak a vékony lányoknak adatik ez meg? Akkor még nem értettem, de mindig bennem volt egy bizonyítási vágy, hogy én majd megmutatom. Teltek-múltak az évek, nagyobb lettem, folyton figyeltem a lehetőségeket. Aztán jelentkeztem egy műsorba, ami nagyon jó buli volt, igaz nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de így utólag nem is bánom. Igazából onnan indult el ez az egész. Felkeresett egy akkor plus size modelleket foglalkoztató cég, hogy lenne-e kedvem elmenni egy castingra, ami indulásnak éppen jó volt. Akkor jött az első komolyabb felkérésem, ahol engem választottak ki egy fürdőruha cég modelljének. El sem hittem szinte, hogy én fürdőruhában fogok pózolni a kamera előtt. Kicsit még tapasztalatlan voltam, de hamar belejöttem. Aztán a többi jött magától, más cégek is felkerestek.

Az élő bemutató vagy a fotózás a te színtered inkább? Szeretsz szerepelni? Milyen a kifutóról letekinteni az emberekre? Mit olvasol ki a szemekből?

Én mindkét szegmensét szeretem a modellkedésnek. Mindegy hogy bemutató vagy fotózás. A fotózások során ugye egyetlen pillanatot örökítenek meg, ami szerintem nem feltétlenül mutatja meg, hogy milyen is a modell valójában. Igaz ez egy divatanyagnál például teljesen mellékes, mert a ruhát kell eladni. Mégis azt vallom, hogy nem mindegy, hogy ki a modell. Én mindig megnézem a modellt is, legyen az egy napszemüveg márkát reklámozó plakát, vagy egy ékszer akár. Fontos, hogy a modell el tudja-e érni azt, hogy felfigyeljenek az adott anyagra, és ezért nem mindegy milyen modellt választanak a cégek. Egy ismert sztárral könnyű eladni egy cipőt, mert már ismert az arca. Ezért kihívás mindig egy új arc a cég és a modell számára is. Egy bemutató alkalmával már teljesen másképpen zajlik ez. A mozgás, a mimika sokat megmutat. Én azt szeretem a plus size modellekben, hogy mosolyognak és látszik, hogy szeretik magukat. Azonnal kiszúrom, ha valaki csak megjátsza magát. Számomra az nem hiteles. Imádom, ahogyan a telt idomú lányok vidáman, fesztelenül sétálnak végig a kifutón. Feltölt és pozitív érzést ad át. A kifutón nem tudod rejtegetni a kis hurkákat, a narancsbőrt sem. Éppen ezért hiteles. Hitelesebb, mint bármi más. És ezt látom az emberek szemében, amikor végigsétálok a kifutón. Tapasztalataim szerint külföldön sokkal jobban elismerik ezt a magabiztosságot. Megszólítottak, odajöttek a bemutató után, és személyesen is kifejezték a tetszésüket. Ami hihetetlenül jól esett. És ami fontos, a vékony lányok is elismerték a plusszos méreteimet, és folyton dicsértek.

Mi alapján éled az életedet? Van valamilyen jelmondatod?

Van egy mondás, amit nagyon szeretek és igazán testhez álló. „ne sírj, mert elmúlt, nevess mert megtörtént!”

Én ezt az elvet vallom, és próbálok így is élni. Mióta boldog párkapcsolatban élek, teljesen máshogy látok mindent. Nem idegeskedek felesleges dolgokon, megélem az életet és nem csak „elvagyok”. Túl rövid az élet, igenis élvezni akarom és így is teszek. Ennek érdekében pedig így is próbálom alakítani az életem.

A "karantén" első pár napjában mindenki ezerrel túlteljesített... Aztán a kijárást korlátozó rendelet után valahogy beállt az élet. Van, aki szenved attól, hogy nem mehet sehova, szenved attól, hogy otthon van a gyereke, a párja, a szomszédja. Van, aki csak csendesen kesereg, de van az a fajta harcos amazon, aki ezt a szenvedést a különböző platformokon világgá is kürtöli, és mindenki mást, aki nem úgy érez, mint ő, azt földbe döngöli.

Hogy fér meg együtt az anyaság, a modellkedés, a főzés és a tánc? Hány szerepben tud lavírozni egy ízig-vérig nő, természetesen magassarkúban? Berzéné Fábián Anitával beszélgettünk mindezekről és arról, hogy mi fán vagyis minőn terem az önbizalom.

Viri: Ha jól tudom, édesanya vagy, két gyönyörű kislány édesanyja. Elmeséled, hogy hogyan tudod összeegyeztetni a modellkedést és az anyaságot?

Anita: Igen, van két csodálatos kislányom, akikkel kiteljesedett az életem. Szerencsére rengeteg segítséget kapok a férjemtől és a nagyszülőktől, jól esik, hogy támogatnak abban, hogy egy kicsit kiszakadjak az itthoni létből és megéljem a nőiségemet.

V: Na és mi a helyzet a karanténnal? Hogy viselitek?

A: Szeretem a családommal együtt töltött időt, próbálok a gyerekek számára kitalálni változatos itthoni programokat, mint például együtt sütni, társasozni, gyurmázni, stb. Szerencsések vagyunk, mert van kertünk, így jó idő esetén sok időt tudunk kint tölteni. Itthon mindig van mit csinálni, illetve a jövőbeli tervekre is van időm végre, úgyhogy összességében egyenlőre élvezem.

V: Elmeséled, hogy hogyan jött számodra a modellkarrier?

A: Igazából mindig is imádtam színpadon szerepelni. Gyermekkoromban táncoltam és a tánc révén többször felléptem, így megszoktam, hogy néznek az emberek. Néhány éve részt vettem a Plus Size Queen versenyen, ahol 3. helyezést sikerült elérnem, és a Miss Pin-Up Hungary szépségversenyen ahol 2. helyezett lettem. A versenyek sikerei után jöttek egymás után a felkérések, lehetőségek. Regisztráltam pár modellügynökséghez is, és pozitívan látom, hogy ma már egyre elfogadottabbak lettek a teltkarcsú modellek is.

V: Ezt örömmel hallom! És a te életedben inkább fotózások vagy élő bemutatók vannak? Melyiket szereted jobban?

A: Eddig legtöbbször fotózáson vettem részt, de volt szerencsém pár bemutatón is szerepelni. Mindkettőt nagyon szeretem. A fotózást azért, mert megmutathatom több arcomat is, az élő bemutatókat pedig azért, mert színpadon szerepelhetek.

V: A modellkedés mellett dolgozol máshol is?

A: Óvodapedagógus a végzettségem, de úgy alakult, hogy nem dolgoztam ebben a szakmámban, hanem adminisztrációs területen helyezkedtem el. Jelenleg még itthon vagyok gyesen a kisebbik gyerkőccel, úgyhogy munkám, mint a tenger...

V: Azt elhiszem! Két gyerekkel nem tud unalmas lenni az élet! Viszont ha van egy kis időd, mivel töltöd szívesen?

A: Kiskorom óta táncolok, sok stílusban kipróbáltam magam. Kedvenceim a jazz és klasszikus balett volt, de a sztepp, színpadi táncok, latin és standard táncokban is kipróbáltam magam. Több szalagavató és esküvői nyitótáncot is tanítottam már be. De nem csak a ritmusérzékemet köszönhetem a táncnak, a férjemmel is a tánc révén ismerkedtünk meg 16 évvel ezelőtt. A mai napig együtt néptáncolunk és salsázunk. A másik nagy hobbim a horgászás, amit édesapám szerettetett meg velem még gyerekkoromban.

V: Ha már horgászás és halak: Szeretsz enni és főzni? Mi a kedvenc ételed?

A: Imádok jókat enni, a levesekért és a húsokért egyenesen odavagyok. Szeretek főzni is, próbálom magamba szívni a tudást anyukáméktól, mert apu cukrász-szakács, anyu pedig szakácsnő, én pedig az élvezője voltam és vagyok a szakmájuknak. Nagyon édesszájú vagyok, a süti és a csoki a gyengém.

V: Én is imádom a sütiket! Főképp a kézműves sütik őrületes színeit és formáit! Te hogy állsz a színekkel? Mi a kedvenc színed? És ruhában? Mi az a szín, ami feltölt téged?

A: Sok fajta színt szeretek, igazából mindet szeretem valamiért. Szívesen viselem a színeket magamon, de azért a piros és a fekete marad a kedvenc színem, a letisztultságuk és a kettő összhangjának „dögössége” magával ragad. Valamint talán a lila, ami feltölt és megnyugtat, azt is szeretem hordani.

V: Milyen stílusú ruhákat szeretsz viselni? A bemutatókon az kerül rád, amivel szimpatizálsz, vagy az, amit rádadnak? Ha így van, hogy viseled ezt? Hogy teszed élettel telivé azt a ruhadarabot, amit mondjuk annyira nem kedvelsz magadon?

A: Szeretem a nőiesebb darabokat, kedvelem a pin-up stílust is. Rugalmas vagyok a ruha viselést illetően, még ha a való életben nem biztos, hogy az éppen aktuális ruhát felvenném, ebből a bemutatón, fotózáson semmit nem vesznek észre, csak a magabiztos nőt, mert a kisugárzás a lényeg. Mindig próbálok maximálisan azonosulni a ruha karakterével. Én mindig mosolygok kívül-belül, próbálok mindenhez pozitívan állni és azt hiszem, ez látszik meg a képeken.

V: Elértünk a kedvenc témámhoz, ami az önszeretet. Kényes téma, tudom. Te hogy állsz vele? Az anyaság például min változtatott rajtad ezt illetően?

A: Nekem rengeteget segített ebben a tánc. Ahhoz, hogy az ember ki tudjon állni a színpadra, jó nagy adag önbizalom löket kell. Az idők folyamán megtanultam magam elfogadni, megszeretni. Sosem voltam nádszál vékony, mindig is volt rajtam mit fogni. Várandósság előtt mindig próbáltam eltakarni a hasamat, viszont ez megváltozott, a terhességemmel, amikoris büszkén mutattam gömbölyödő pocakomat. A nőiesség nem a plusz kilókon múlik. Ha rendben vagy magaddal, akkor az látszik is rajtad.

V: Akkor tehát az önbizalom öltöztet? Mit ajánlanál a még nem túl magabiztos plus size lányoknak arra, hogy megtalálják a saját önbizalmukat?

Az első és legfontosabb: ne szégyelld a tested, szeresd magadat, úgy, ahogy vagy! Írd össze mi az, amit szeretsz magadban, és koncentrálj arra, legyen az külső vagy belső tulajdonság! Hidd el, hogy csodálatos vagy, és ha rendben vagy magaddal, ezt mások is észre fogják venni. Hogy másoknak is segítsek megtalálni az önbizalmukat, azt terveztem, hogy létrehozok egy plus size táncos fellépőcsoportot. Ja és a hitvallásom mindemellé: Mosolyogj kívül és belül, és meglátod ragyogni fogsz!

„Manapság felkapott dolog önelfogadónak lenni és sokan úgy is csinálnak, mintha nekik magukkal semmi gondjuk nem lenne, de szerintem nagyon kevés az az ember, aki VALÓBAN el tudja magát fogadni ÚGY, ahogyan van."

A tegnapi napon ismét képesítés nélküli tanítónénivé avanzsáltam, és a saját iskolás gyerek mellé kaptam mégegyet kölcsön. Emellett még ott a középső csoportos ovis is. Próbáljuk a napokat keretekbe sűríteni, mivel a nagyobbik gyermekemnek nagyon fontosak ezek a tartható időintervallumok. 

Van a belülén és a kívülén. A belülén az, amikor magadra gondolsz és magadról gondolsz, a kívülén pedig az, amit másoknak mutatsz.

Aki eddig spontán döntött az aznapi vacsoráról, annak nagyon sokkoló lehet, hogy most napi 4-5 étkezésre kell készülni.
Sajnos ezt most nem lehet megúszni, muszáj tervezni!

Megfelelni a közösségi média bugyrainak, csak a tökéleteset mutatni magadból, kizárólag a szépre, az esztétikusra koncentrálni - így épít számunkra egy ego-börtönt a social media.